Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Gyurta Dániel: "Elképesztően inspriál az olimpia!"

Fontos, hogy milyen időt tudok ott úszni, hogy sikerülnek majd a fordulók, a technika és minden más. Ennek függvényében fog majd eldőlni a következő négy hónap felkészülése” – fogalmazott az Újpest olimpiai bajnok úszója.

A MOL-csapat tagja kifejtette: “az országos bajnokság nulladik napján lesz egy négyszer 100-as vegyes váltó, ahol a válogatott tagjaként fogok elindulni. Szeretnénk olyan időt teljesíteni, amivel az olimpiai kvalifikációt meg tudjuk csinálni, ezzel szeretnénk kijutni az olimpiára. Emellett 50, 100 és 200 mellen fogok elindulni, és lehet, hogy az egyesületünk váltóversenyében is versenyzünk. Maradok a szokásos, jól bevált számaimnál.

Mindenképpen az a célom, hogy a lehető legközelebb ússzak az egyéni legjobb időmhöz – annak ellenére, hogy nem hozom majd az úgynevezett kihegyezett csúcsformámat. Az olimpiai felkészülésre vonatkozó tervünk miatt mindenképp fontos, hogy jó időt tudjak úszni” – hangsúlyozta.

A londoni Európa-bajnokságon azonban nem indul Gyurta Dániel.

“Nem szeretnék kétszer csúcsformát hozni, helyette pedig el tudok menni edzeni. London előtt sem volt egyszerű Debrecenben az Európa-bajnokságot végigcsinálni. Egy rossz szavam sem lehet, mert tudtam győzni, ettől függetlenül a formaidőzítést nagyon nehéz volt megcsinálni, úgyhogy idén nem is vállaljuk” – fejtette ki az úszó.

Az edzések és a munka mellett döntöttünk, hogy az olimpián a lehető legjobb formában tudjak a rajtkőre lépni” – tette hozzá.

“Lehet, hogy egy-egy nemzetközi versenyen elindulok, hogy megnézzem azt, hogy milyen eredményt tudok produkálni, milyenek a fordulóim, a taktikám. De úgy érzem, hogy a győri ob fogja eldönteni a hátrelévő programomat” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy mennyire fog az olimpia előtti utolsó hetekben-hónapokban magába zárkózni, Gyurta Dániel úgy válaszolt, hogy ezzel nem szokott problémája lenni.

Szeretem beengedni magam abba a környezetbe, amely fogadni fog. Elképesztően inspirál, ha arra gondolok, hogy öt hónap múlva ott lehetek az olimpián, felállok a rajtkőre, és abban a két percben, abban a négy hosszban meg kell mutatnom, hogy miért is dolgoztam hosszú-hosszú éveken át. Ezekre szoktam inkább gondolni” – fogalmazott az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó.

(forrás: InfoRádió)

TÁMOGATÓ:

HEDO

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41