Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Sztankovics Anna is ott lesz a riói olimpián!

Bár visszafelé nem illik egy cikket kezdeni, engedjék meg, hogy most mégis az egyik legfontosabb és legnagyszerűbb hírrel kezdjük az összefoglalót.

Történetünk vasárnap délelőtt kezdődött Rómában, a Sette Colli elnevezésű versenyen, amikor is Sztankovics Anna a női 200 méter mellúszás előfutamában a második időt úszta, így kvalifikálta magát az aznap délutáni döntőbe (Anna ideje 2:27:90 volt). Boszi már egyszer nekiveselkedett Riónak, akkor még csak egy „B” időt sikerült úsznia (az 2:31:00 volt, a B szint pedig 2:32:80). Itt volt tehát a nagy lehetőség, hogy Gyurta Dániel, Gyurta Gergely és Kapás Boglárka után ő is ott lehessen augusztusban az olimpián.

Ennek szellemében indult a vasárnap délutáni döntő, ahol Anna 100 méter után még vezetett, majd a japán Watanabe kezdett elhúzni a mezőnytől. 150 méter után már a második volt, majd az utolsó ötvenen megint visszacsúszott egy helyet, de a 2:26:60-as célba érkezés azt jelentette úszónknak, hogy augusztusban ő is a többiekkel együtt utazik a riói játékokra.

Boszit az ünneplés után sikerült elérnünk: „Az elmúlt fél év egy érzelmi hullámvasút volt számomra, minden volt itt a csalódástól kezdve a síráson, a nevetésen át a mai napi örömig minden (nevet – szerk.). A tavaly decemberi rövidpályás EB fordulópont volt számomra. Ott eszméltem rá, hogy változtatnom kell a hozzáállásomon, január óta pedig teljes erőbedobással próbáltam közelebb úszni a második olimpiámhoz (Anna a Najning-i Ifjúsági Olimpián már elért két harmadik helyezést úszásban – szerk.). Természetesen azóta is voltak mélyebb pontok, mint például hogy nem versenyezhettem 2012 után ismét Londonban. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan emberek vesznek körül akik át tudtak ezen is lendíteni. Pár hete már minden nap ezzel a római versennyel a fejemben keltem és aludtam el, mostantól pedig egy másik „R” betűs várossal tehetem ugyan ezt (nagyon nevet – szerk.) Messze vagyok meg attól, ahol szeretnek lenni, de remélem ez a két úszás, ami itt Rómában sikerült, kibillent a gödörből, ahol az utóbbi években éreztem magam!”

Természetesen a versenyen nem csak Anna mutatta meg magát klubunkból, hiszen Gyurta Dani pénteken a férfi 100 méter mell „B” döntőjében ért be másodikként (nem ez Dani fő száma – szerk.), ugyanitt a nőknél az „A” fináléban Boszi a hatodik lett. Még a pénteki naphoz tartozik, hogy London királynője, Kapás Boglárka ezüstérmet szerzett 400 gyorson.

Szombaton Bogi egy aranyérmet is begyűjtött női 800 méter gyorson. Ideje csupán nyolc tizedre volt élete legjobbjától (8:22.21), amivel májusban aranyat nyert Londonban.

Vasárnap Dani egy ezüstöt nyert 200 méter mellen, Kapás Bogi pedig egy tőle kicsit idegen számban, női 200 méter gyorson, élete legjobbját tudta megúszni (1:58.05), ezzel az eredménnyel pedig jogot szerzett arra, hogy ezen a távon is induljon az olimpián.

GRATULÁLUNK AZ ÚSZÓKNAK ÉS A FELKÉSZÍTŐ EDZŐKNEK!

TÁMOGATÓ:

HEDO

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41